2011. július közepe van, forró nyári nap. Persze előtte már folytak az egyeztetések a szponzorommal, Corinnával hogy milyen jó lenne ha fel tudnék menni, mert a Kocsó Laci fogja tartani az egész előadást, és mindig nagyon jó szokott lenni, de most tuti, hogy extra jó lesz. Nagyon nehezemre esett kilépni a megszokott kis kerékvágásból, ráadásul úgy, hogy a kedvesem nem mutat érdeklődést az üzletem iránt, és nem igen támogat benne, bár nem is ellenzi. Inkább szerette volna, ha elkísérem a szokásos pecás kiruccanásunkra. Nem mondom, nagyon csábított a szikrázó napsütés, meg a langyos vízben való lubickolás, meg a csónakázás a strandozás, úgy hogy akkor hétvégén szerintem 35 fok felett volt a hőmérő mutatója. Őrlődtem, hogy mit csináljak.
Eszembe jutottak a sikeres gazdag emberek. Eszembe jutott, hogy olvastam valahol hogy annak aki sikeres akar lenni, bizony ki kell lépnie a komfort zónájából és néha azt is meg kell tennie, amihez nincs kedve. Ez a rendezvény értem volt. Jobban mondva értem is. Azokért akik most indultak el a pályán, és szükségük van a tanulásra. Úgy éreztem, hogy áldozatot kell hoznom azért, hogy a jövőben ne csak egy kis tavi pecára tudjak elmenni életem szerelmével, hanem akár egy hajóútra. De az egyik álmunk között szerepel, hogy elmenjünk Spanyolországba az Ebro folyóra pecázni. Úgy gondoltam az ő álmait is számításba kell vennem. Most már kettőnkről volt szó. Gondoltam inkább lemondok erről a hétvégi kiruccanásról, azért hogy később ne kelljen lemondanunk az Ebro-ról, vagy bármi másról.
Inkább megvárom a későbbi nagy jutalmamat. Kivárom az igazi áldást, és inkább megteszem azt, amit más nem tesz meg azért, hogy később megtehessem azt, amit más nem tehet majd meg. Nem tudom ki írta ezt, de tudom hogy már olvastam valahol és most már azt is tudom, hogy ez mit jelent. Úgy gondolom hogy ez nem is lemondás, sokkal inkább befektetés. Mert pecázni bármikor el tudok menni, de Pestre azóta sem tudtam felmenni a rendezvényekre. A mostani konfernciát viszont nem fogom kihagyni, be is fogok számolni róla.
Azt hozzá kell tennem, hogy soha nem voltam Budapesten egyedül, főleg nem autóval. Gőzöm sem volt arról, hogy merre kell menni. De én nagy bátran elindultam, mert vittem magammal a GPS-t. Mi bajom lehet alapon? Semmi bajom nem lett, azon kívül hogy a hőn áhított kütyü, amibe annyira bíztam, és azt hittem, hogy soha nem hagyhat cserben, egyik pillanatról a másikra bekrepált, és nem tudtam csinálni vele semmit. Ott voltam egyedül a nagyvárosban, össze vissza beszélő GPS-el. Ott morogtam és kiabáltam vele, hogy jó lenne ha befogná a száját, mert annyi eszem sem volt, hogy kikapcsoljam. Még jobban összezavart. Végre kikapcsoltam, mikor már a reptér felé jártam. Hozzá teszem, hogy a VIII. Kerületbe a Novotel hotelbe készültem. Nem tudom, hogy keveredtem arra. A GPS jobban tudna erre a kérdésre válaszolni.
Akkor már olyan szinten ki voltam akadva, hogy gondoltam hazamegyek. Felhívtam Corinnát, mert azért se szó, se beszéd, nem akartam lelépni. Ő várt engem, megvette a jegyemet a kedves szponzorom, nem hagyhattam itt csak úgy szó nélkül. A nagy forgatagba félreálltam, és felhívtam. Mondtam, hogy hol vagyok, és hogy megyek haza! Teljesen ki voltam akadva. De hála Neki... elmagyarázta, hogy merre kell, hogy menjek és rábeszélt, hogy próbáljak meg mégegyszer nekirugaszkodni, NE ADJAM FEL, ne menyjek haza. Oké, gondoltam. Ahhoz, hogy hazamenyjek úgy is meg kell fordulnom. Előtte azért megpróbálom útba ejteni a hotelt. Mentem amíg emlékeztem a Corinna szavaira. Aztán mikor már nem voltam benne biztos, hogy merre kell menni, mindig megkérdeztem valakit, és úgy találtam oda.
Milyen jó, hogy van egy ilyen csapattársam. De jó, hogy akkor nem adtam fel, mert egy élmény volt találkozni azokkal az emberekkel, akiket akkor még csak az internetről ismertem. Majdnem egész napos volt ez az összejövetel, először féltem is, hogyan fogom kibírni. Voltak pár perces szünetek, aztán délbe elmentünk kajálni, és úgy elröpült az idő, hogy észre sem vettem. Akkor eszembe jutott, hogy fogok hazamenni, de megint Corinna segített rajtam, beült velem a kocsiba, és elkísért a budaörsi útra, ahonnan már az autópályán vígan hazaértem. Köszönöm szépen neki, ezt a sok segítséget amit kapok azóta is folyamatosan.
Higgyétek el, nem bántam meg, hogy elmentem. Megérte kizökkennem a komfortzónámból és hozni egy kis áldozatot. Nem másért, hanem saját magamért. Mert ezt a tudást, amit én ott kaptam azt gyakorlatba ültetem és többszörös haszonnal megtérül. Tényleg egy élmény volt!!!
Ennek örömére, most megyek dec. 10-én is a DXN üzletépítő szemináriumra. Ami szintén nagyon jónak ígérkezik, és még nem voltam ilyen konferencián.
Folyt. köv. :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése