2012. szeptember 28., péntek

Az első rendezvény...

Közben eltelt a nyár is...sok szép emlékkel a hátam mögött. Azóta megtartottuk Móninál a bemutatót, és nagyon jól sikerült.
Mindenkinek tetszettek a termékek és csodák csodájára, senki nem ismerte a DXN termékeit. Senki nem hallott még a Ganoderma gombáról. Szóval sikerült felkelteni az érdeklődést, és mindenki nyitott egy hasonló rendezvény megtartására az otthonában.

 Sajnos képeket itt sem csináltunk, mert ismét nagyon izgultunk, de meglepődtem magamon, hogy ezt is meg tudom, meg tudjuk csinálni. Úgy érzem, hogy tényleg nincs lehetetlen, pusztán hozzá állás, felkészülés, gyakorlás kérdése minden. Közben rájöttem, hogy igenis nagyon szeretem ezt csinálni és élvezem minden percét ennek a munkának, és innentől kezdve azt hiszem ez már nem is munka. Nevezzük szórakozásnak, kávézgatásnak...igen ez a jó megfogalmazás. Kávézgatva pénzt keresni. Akkor délután is egy tök jót kávéztunk, közben beszélgettünk, és hiába készítettem prezentációt, akkor is sikerült lazán adni a dolgokat. 


Aztán egy másik fantasztikus hír, illetve kihívás volt számunkra mikor hívták Móni barátnőmet telefonon, hogy lenne itt Tatabányán egy egészségnap az ASG dolgozóinak és lenne e kedvünk kimenni a kávét bemutatni kóstoltatni, vagy árulni. Egyből összeröffent, a mesterelme csoportunk. :)) Móni, Anita és Én. Megbeszéltük a részleteket, kidolgoztuk hogy lesz megtartva a bemutató, mikor fogunk kóstoltatni, mikor fogunk árulni...ki mit fog hozni...stb.

 Szerintem nagyon jól sikerült, én nagyon elfáradtam a végére. Úgy terveztük, hogy 10 órától 16-óráig fogunk maradni, annyi untig elég lesz. Ehhez képest, délután 5-kor jöttünk el. Igen nagy volt az érdeklődés, senkivel nem találkoztam a több száz emberből itt sem, aki ismerte volna a termékeinket. Anita 2-szer tartott 20 perces bemutatókat, aki azt végighallgatta, az megkóstolhatta a kávét...a többi időszakban pedig pénzért árultuk. Első körben, kb. 15-en hallgatták végig, utána 6-8 között. Nagyon jól éreztük magunkat, készületek rólunk fotók is :) 




Egy szóval, ez is egy mérföldkő az életünkben.Ha nem lennének ilyen fantasztikus csapattársaim, egyedül biztos, hogy nem vágtam volna neki ilyen feladatnak. :) Igen, visszatekintve nem is feladat volt, hanem buli. :)) Most már az ilyen kávézgatós bulikat szeretem. 

Az első benyomásom a rendezvényről, olyan rock bulinak tűnt, mikor megérkeztünk hangosan szólt a rock zene. Kicsit kétségbe is voltam esve, hogy a rockerek szerintem nem egészségtudatos emberek...úgyhogy elképzelésem sem volt róla, hogy milyen fogadtatása lesz a mi egészséges kávénknak. 

Aztán be kellett látnom, hogy egyre többen érdeklődnek az ilyen egészséges dolgok iránt, az egészséges táplálkozással kapcsolatos témákra is sokan kíváncsiak voltak. Szóval ez pozitív volt a számomra, és e tekintetben sok ember volt aki sokat tudott a témáról. Nemcsak idősebbek, hanem a fiatalok körében is egyre többen vannak akik szeretnék magukat elkötelezni az egészséges életmód felé. 

Válts életstílust!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése